Köznyelvünkben a leginkább használatos kifejezés a címben taglalt jelenségre a kisebbségi komplexus. Alfred Adler elsőként hagyta el Sigmund Freud iskoláját, hiszen nem azonos nézeteket vallottak. Megalkotta az individuálpszichológia elméletét, aminek a lényege, hogy nem választja külön a tudatos énünket a tudattalantól, egy egészként tekint az egyénre. Az irányzat elnevezése a latin individuum szóból ered, aminek jelentése oszthatatlan. Az individuálpszichológia egyik legfontosabb alappillére a kisebbértékűségi érzés, ami minden emberben jelen van.
A kisebbségi érzést a szubjektivitás szüli, hiszen folyamatosan hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Többször azt érezzük ilyenkor, hogy kevesebbet érünk, mint a másik ember. Fontos tudatosítanunk, hogy ez az érzés mindenkinél jelen van és ha megfelelő módon használjuk fel, akkor az előnyünkre válik, hiszen mozgatórúgója lesz annak, hogy folyamatosan törekedjünk a sikerre és a felsőbbségre, hiszen ebből áll az életünk. Az embernek szüksége van a folyamatos fejlődésre és haladásra, ez az érzés táplálja ezt. Nem elhanyagolható, hogy milyen területen törekszünk sikereket elérni, hiszen ha rossz utat választunk, akkor nem megfelelő irányba állítjuk a kisebbségi érzés által generált cselekvési folyamatot.
A kisebbértékűségi érzés motivál minket és előre visz, míg a komplexus csupán hátráltat minket. A kisebbségi komplexus a túlzott kisebbségi érzés következménye. Az az ember, aki kisebbségi komplexustól szenved, ő folyamatosan kifogásokat keres. Azok az emberek válnak általában komplexusossá, akiknek a szemléletmódja rögzült, úgy gondolják, hogy egyesek tehetségesek, mások nem és ezt nem lehet befolyásolni. Ők abban a tévhitben élik az életüket, hogy csak az öröklött tulajdonságaink határozzák meg az életünket és a sorsunkat. Az ilyen ember túlzottan félénk, óvatos, lusta, halogat, vagy éppen túlságosan törekszik a pedánsságra, kizárja az élet nagy problémáit, nem bízik önmagában és haszontalan dolgokkal foglalkozik.
Gyakran találkozhatunk felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő embertől is, gyakorlatilag ez is egyfajta kisebbségi komplexus, csak a felsőbbséget álcázva próbálja az illető elfedni, ezáltal kompenzálja komplexusait. Az ilyen emberek arrogánsak, sznobok, önteltek, szemtelenek és számukra fontosabbak a külsőségek, mint a tettek. Ők azok a személyek, akik folyamatosan kérkednek és dicsekednek.
A komplexusok nincsenek genetikailag belénk kódolva, az egyén és az őt körülvelő társas környezete közötti kölcsönhatások folyamatában jön létre. A lelki gondok kialalkulását az is elősegíti, ha társadalmilag haszontalan csatornákba terelődik az érzés.
Ha megértjük azt az alapigazságot, hogy minden ember képes mindenre, akkor a komplexusban szenvedő emberek számára van kiút. A folyamat során fontos, hogy az egyén megfelelő módon felépítse az önbizalmát, elhigyje, hogy képes szembenézni a nehézségekkel és megoldani a problémákat. Ez eleinte nehéznek tűnhet, de pár pozitív tapasztalás után már elhiheti magáról mindenki, hogy valóban képes rá és a korábbi lelki nehézségeit felválthatja a kisebbértékűségi érzés pozitív oldala. A kisebbségi érzés pedig innentől kezdve a mi célunkat fogja szolgálni és segíteni fog minket, hogy sikeresen haladjunk előre életünkben.
Az individuálpszichológia nézetei sok új megközelítést hozhatnak be életünkbe, ha valaki úgy érzi, hogy szeretne megismerkedni ezekkel a nézetekkel, akkor bátran ajánlom Alfred Adler Életismeret, illetve Emberismeret című könyvét, valamint Ichiro Kisimi és Fumitake Koga írását, a Vállald fel bátran önmagad című olvasmányt.
Comments