top of page

Ökölszabályaink fogságában

Writer: Báló MárkBáló Márk

Rengeteg döntéssel és megoldandó feladattal találjuk magunkat szembe nap mint nap. Szerencsére ezeket a helyzeteket általában mindenféle tudatosság nélkül megtudjuk oldani, hiszen automatikus gondolkodási rendszerünk segít minket (hivatkoznék "Jó automatizmusok kialakítása" című írásomra, amit rögtön azzal kezdek, hogy 95%-ban ilyen módon döntünk). Ez a típusú gondolkodási rendszer nélkül képtelenek lennénk hatékonyan élni, hiszen ha minden helyzet tudatos gondolkodást igényelne, akkor ébrenlétünk első órájában már annyira elfáradnánk mentálisan, hogy nem maradna szellemi muníció a nap hátralevő részére.


Jake Humphrey és Prof. Damian Hughes közös írásában, a Csúcsteljesítmény című könyvben találkoztam a funcionális rögzítettség fogalmával először. Ennek a jelenségnek az a lényege, hogy egy adott dologra meghatározott módon tekintünk. Az egyszerűség kedvéért egy példával könnyíteném meg a fogalom pontos megértését. Vegyünk egy hajcsatot, ha meghatározott módon tekintünk rá, akkor csak azt látjuk, hogy egy hajkiegészítő tárgyról van szó. Amennyiben nem rögzített módon nézzük a tárgyat és megpróbáljuk más szemszögből is megvizsgálni, akkor szembesülhetünk vele, hogy a hajcsatot használhatjuk lakat kinyitására, ragasztószalag felvágásra, vagy akár sörnyitásra is alkalmas lehet.


Ugyanilyen módon kell megközelítenünk egy olyan helyzetet is, ahol nem találjuk a problémára a megoldást. Minden helyzetet úgy próbálunk meg abszolválni, hogy jól bevált módszereinkhez nyúlunk, amikhez nagyon erősen ragaszkodunk is. Fontos, hogy ne próbáljunk meg minden helyzet során az ökölszabályainkra bízni a megoldást, hiszen akkor beleragadunk régi módszereinkbe, korlátozzuk a kreatív gondolkodást és nem adjuk meg magunknak az esélyt, hogy átlássuk a teljes képet. Ilyenkor fontos, hogy más szemszögből vizsgáljuk meg a helyzetet, lépjünk túl a funkcionális rögzítettségünkön. Ehhez fontos, hogy fejlődési szemléletmóddal rendelkezzünk, hiszen nagy rugalmasság kell, hogy kilépjünk ökölszabályaink fogságából. Ahogy Toto Wolff a Forma 1-es Mercedes istálló csapatvezetője is mondta: “A csúcsteljesítő nyelvezetében a legveszélyesebb mondat: -Mindig is így csináltuk-.”


Ha nem tudsz megoldani egy problémát, akkor próbálj meg úgy hozzáállni, mintha ez lenne a legelső alkalom, hogy szembesülsz vele, így lesz lehetőséged más perspektívából nézni a helyzet

コメント


Az alábbi csatornákon is megtalálsz

  • Facebook
  • Twitter
  • LinkedIn

© 2023 || balomark.hu || Minden jog fenntartva

bottom of page